Szeptemberben elkezdődött a program, melynek keretében hátrányos helyzetű, elsősorban gyermekotthonban élő gyermekek számára szerveznek programokat, foglalkozásokat középiskolás önkéntesek, a MINYATA Egyesület támogatásával.
Az első foglalkozást megelőzve az önkéntesek ismerkedő találkozókon vettek részt, ahol találkoztak mentoraikkal, olyan felnőtt pedagógusokkal, szociális munkásokkal, akik az ő munkájukat segítik. A foglalkozásokat a középiskolások 3-4 fős csoportokban tartják, havonta egyszer pedig az középiskolájukban „kerekasztal beszélgetéseken” vesznek részt, ahol beszámolnak élményeikről, megosztják tapasztalataikat, kipróbálják egymás és saját ötleteit a gyakorlatban.
A program a tanulási motiváción kívül fejleszti a toleranciát, a kreativitást és a szervezőkészséget is, hiszen a felzárkóztatásban a csoportokra felügyelő felnőtt mentorok mellett az önkéntes középiskolásoké a főszerep. Az általuk szervezett tanulócsoportok, kulturális, kézműves és szabadidős tevékenységek képezik a program alapját. Előtérbe kerül az esélyegyenlőség előmozdítása az oktatásban a hátrányos helyzetű fiatalok számára, ugyanakkor cél a családban felnövő gyerekekkel megismertetni más körülmények között élő társaik mindennapjait, felmerülő gondjait és speciális helyzetét.
A Nyújtsd a kezed elsősorban a kölcsönös segítségnyújtásról szól, mindkét fél hozzáállását, motivációját és felelősségérzetét formálja. Rendeltetése a kezdeti segítségnyújtás után elindítani a gyerekeket az önálló tanulás útján. Az otthonban élő gyermekek elsajátítathatnak különféle tanulási stratégiákat, a tanulmányi „fehér foltok” kitöltésre kerülnek, ugyanakkor az önkéntesek megtanulják strukturálni, rendszerezni a részfeladatokat, tervet szerkeszteni egy adott cél elérése érdekében, ami a későbbiekben is elengedhetetlen készség lesz számukra a mindennapi életben.
További információ: www.mindenkinyaraljon.hu/nyujtsdakezed






